Bohózatba illő jelenetek a fővárosi cégvezetők meghallgatásán

2025. május 09. 11:37

A gyógyfürdők cégvezetőjelöltjei között volt, aki még sosem látott gyógyfürdőt belülről.

2025. május 09. 11:37
null

Újabb fejezetéhez ért a fővárosi cégvezetők kiválasztása körül kialakult szappanopera – írta a Magyar Nemzet, felidézve, hogy csütörtökön kezdődött meg a személyes meghallgatása azoknak a jelölteknek, akiket a Tisza Párt vezette bizottság kiválasztott, szakmailag alkalmasnak talált. 

Gulyás Gergely Kristóf fideszes képviselő a lapnak elmondta, hogy csütörtökön a gyógyfürdők cégvezetőjelöltjeit hallgatta meg a bizottság, a beszélgetéseken pedig érdekes szakmai színvonal rajzolódott ki.

Volt olyan jelölt, aki még életében nem látott gyógyfürdőt belülről, és úgy jelentkezett cégvezetőnek. Többen pedig annak ellenére, hogy hivatalos pályázati feltétel volt a tárgyalóképes angolnyelvtudás, úgy jöttek oda, hogy semmit sem tudtak angolul.

Az egyik esetben egy jelölt bemutatta, hogy neki a bizonyítványa ugyan megvan, de amikor feltett neki a bizottság egy kérdést, akkor közölte, hogy hát neki papírja van, de angolul nem tud megszólalni – mondta a történtekről a fideszes politikus. 

Ezt is ajánljuk a témában

A fideszes politikus szerint az lehet a stratégia a Tisza Párt részéről, hogy 

vakok között félszemű a király alapon megmentsék a jelenlegi cégvezetőket.

Lényegében már maga a pályázat kiírása is rossz, ezt jeleztük már korábban, javasoltuk, hogy induljon egy teljesen új pályázati folyamat. Azt látom, hogy a kérdések nem olyan jellegűek, hogy igazából szeretnék megszorongatni a jelölteket, teljesen látszat meghallgatások vannak – emelte ki Gulyás Gergely Kristóf. 

Ezt is ajánljuk a témában

A politikus szerint ugyanakkor, függetlenül a bíráló bizottság véleményétől, teljesen más embereket is jelölhet Karácsony Gergely a közgyűlésnek, hiszen ez kizárólagos főpolgármesteri hatáskörnek számít.

Nyitókép: a Fővárosi Közgyűlése 2025 április 30-án. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
 

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2025. május 09. 19:41
BALOLDALI PATKÁNYOK SZARDARABOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
madre79
2025. május 09. 17:39
Nem tud angolul a jelölt, de a gyógyfürdők vízeinek az összetételét is kellene valamennyire ismernie, mert felelősség terheli pl. azért is, hogy nehogy valaki járókerettel jöjjön ki gyógyvízből. Egyszóval szakember kell, általában reumatológus!
ördöngös pepecselés
2025. május 09. 13:44
rotyog a tiszafos az ellenzéki kondérban
2025. május 09. 13:11 Szerkesztve
Jó de hát számított valaki szakértői városvezetésre amikor blfszgerit megválasztották..?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!